✎ Rólunk │ Pezsgést hoznak a nyolckerbe

❝Mivel a mi hármunk projektje földrajzilag is közel esett egymáshoz, ezért a kiírók azt ajánlották, működjünk együtt. Így lettünk mi a Népszínház tengely, amit később Külkörút névre változtattunk” – mondja Járadi Judit, hozzátéve, noha a három program elüt egymástól – az egyik zenei, a másik kulturális, a harmadik rekreációs –, azok mégis összekapcsolhatók.

A kezdeményezés a Budapest Tuning projekt keretében valósul meg, mely idén indult útjára a Budapest Brand nZrt. és Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében, az­zal a céllal, hogy a város lakóival közösen pezsdítsék fel Budapestet. A felhívásra nyolcvanöt pályázat érkezett, a kiírás szerint különleges városélményt nyújtó kulturális programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósításával lehetett jelentkezni. Az egyik nyertes a Népszínház utcában és környékén megvalósuló Külkörút projekt lett, mely három elszánt jelentkező, Járadi Judit, a Kastner Kommunity kávézó és közösségi tér projektvezetője, Oltai Kata kurátor, művészettörténész és Kehrer Ádám, a Járókelő Közhasznú Egyesület vezetője, valamint két társa ötletéből született meg.

„A Népszínház negyed az elmúlt időszakban nagy változáson ment át. A II. János Pál pápa térre, vagyis az egykori Köztársaság térre például gyerekként még elég zűrös volt kijárni. Voltak olyan osztálytársaim, akik már a Népszínház utca elején visszafordultak, mondván, menjünk inkább máshova játszani” – mondja Kehrer Ádám, a Járókelő Közhasznú Egyesület vezetője, aki a Népszínház negyedben született és nőtt fel. A projektvezető szerint azonban mindez már a múlté, hisz a VIII. kerület és azon belül a Népszínház negyed is kezdi meglelni identitását, hisz itt rengeteg közösségi kezdeményezés működik, többek közt az Auróra nevű klub vagy a Gólya szövetkezeti kocsma, amelyek fontos társadalmi célokat tűznek a zászlajukra.

„A kerületről sajnos máig masszív sztereotípiák élnek, amik sokszor előítéletté vaskosodnak” – mondja Oltai Kata művészettörténész, aki projektjében szintén azon dolgozik, hogy ezt megváltoztassa. Amikor 2015-ben helyet keresett a FERi nevű egykori feminista galériájának, a belváros helyett nem hiába esett a választása a Rákóczi tér környékére, itt nyitotta meg Konfekció nevű vintage boltját is. „Ennek a kerületnek remek lehetőségei vannak, hiszen már a múltja is sokszínű és mul­tietnikus. A közösség irányába tett változást viszont ne csak az ön­kormányzattól vagy a főpolgármestertől várjuk el, hanem kezdjük azt alulról szervezni” – mondja a szakember.❞

További a teljes cikkre: https://nepszava.hu/3166004_kulkorut-budapest-viiii-kerulet-projekt-jaradi-judit-oltai-kata-kehrer-adam

Népszava, 2022.08.13. Szerző: P. Szabó Dénes