Parkmozi a Külkörút projekt keretében

Idén nyáron a Külkörút projekt keretében indultak el a különleges hangulatú, ingyenes szabadtéri mozik a II. János Pál pápa téren és a Teleki téren. Az alapgondolat nagyon egyszerű: a csillagos ég alatt, a zöld parkban, a fák alatt mozizhattok és élvezhetitek a két józsefvárosi közpark atmoszféráját.

A Parkmozik első felvonásának augusztus 6-án a Pápa park adott helyszínt, a lebonyolítást a Kastner Kommunity csapata vezényelte. A többi programunkról már ismerős kényelmes air sofákkal, ingyenes popcornnal és a kávézó frissítőivel készültünk az eseményre, aminek során Kiss Hajni Külön falka című filmje került vetítésre.
Facebook-esemény
Trailer

A program iránt sokan érdeklődtek, így a második vetítés előkészületeibe már talán az eredetinél is nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele. Augusztus 15-én Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című alkotását mutattuk be a Pápa parkban – a film mellé stílusosan még fagyi is járt.
Facebook-esemény
Trailer

A programsorozat következő állomása már a Teleki tér volt, augusztus 17-én. Ezt a vetítést a TANGÓ projekt csapata koordinálta, szellemiségükből adódóan pedig a kíváncsiság, más kultúrák megismerése volt a középpontban. Az érdeklődők a Nem vagyok boszorkány című filmet tekinthették meg a szabad ég alatt, amely Rungano Nyoni alkotása.
Facebook-esemény
Trailer

A Parkmozi élményben idén nyáron utoljára augusztus 29-én lehet részetek, szintén a Teleki téren. Dér Asia filmje, A magunk módjára üvölteni lesz műsoron, ami méltó lezárása az idei szabadtéri mozi-szezonnak.
Főszereplője Kassák Lajos, az autodidakta munkás költő, aki megteremti az avantgardot Magyarországon, bejárja egy “rossz papucsban” Európát, antimilitarista folyóiratot jelentet meg a világháborúk idején, összeverekszik az olasz futuristákkal, hisz a művészet forradalmi, világmegváltó erejében.
A film előtt, 18:30-tól lehetőség lesz megismerni a környéket egy tematikus séta keretében, majd 19:00-tól Bitó Jancsi harmonikás segít a ráhangolódásban.
Facebook-esemény
Trailer

A rendezvénysorozatról és hátteréről bővebben itt is olvashattok: https://jozsefvarosujsag.hu/ingyen-parkmozi-indul-a-ii-janos-papa-ter-szabad-ege-alatt/?fbclid=IwAR1H6hzCyUS8I6WzTJ5ODdWCPnn1nyOY-Ny93Kt57B3AyPuuklcIt0f230k