Lélekállapot – Herbert Anikó kiállítás

Az Art Korner áprilisi kiállítója Herbert Anikó, azaz Haniko volt. A művész fő inspirációja a természet, aminek folyamatos figyelésével, absztrakt érzékelésével egy érzékeny és személyes vizuális világot oszt meg velünk. Ebben a világban csend és szemlélődés van jelen, valamint az emberi lélek természettel, Földdel való kapcsolatának fontos kérdései mutatkoznak meg.
Haniko alkotásait a személyes hangvétel mellett a letisztultság, apró részletek és finom kivitelezés jellemzik. Kollázs munkáiban nem csupán stilárisan, technikailag fedezhetők fel különböző rétegek, hanem absztrakt értelemben is.
❝ Mikor egy tájat nézünk, akkor mintha egy áttetsző fátyol takarná a múlt különböző rétegeit, melyek nyomát őrzi a föld: a történelem eseményeit, az ott élő családok életét, a legendákét és az én személyes történeteimet. ❞

Haniko alkotásai a maguk finom részletességével tavaszias köntösbe öltöztették az Art Kornert. A kiállításon a művész korábbi papírkollázs sorozatait, textil munkáit és talált tárgyakból készített objektjeit tekinthették meg az érdeklődők, amiken keresztül saját olvasatukban fedezhették fel kapcsolatukat a természettel. A kurátori feladatokat Tánczos Korinna látta el, az eseményt pedig Mayer Kitti designteoretikus nyitotta meg.

A megnyitón zenélt OHNODY is, akit a Spotify a közelmúltban a női előadókat támogató “Equal” programja nagykövetének választott. A meghitt hangulatú minikoncerten az énekesnőt Kristoaf kísérte akusztikus gitáron.

Haniko 2011-ben szerezte mesterdiplomáját az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti tanszékén, ahol többek között Bukta Imre is a mestere volt.
Számos csoportos megjelenése mellett jelentősebb egyéni kiállításai: Holdfénytető, Walter Rózsi- villa, 8 felhő emel, K11 Labor (2022), Hirundo, Rugógyár Galéria (2019), Rejtett kert, K.A.S. Galéria (2018)
Munkái megtalálhatók a K&H, Unicredit Bank, Petőfi Irodalmi Múzeum, Dobó István Vármúzeum és az UNESCO művészeti gyűjteményében.

A kiállításhoz kapcsolódóan sor került egy papírkollázs készítő workshopra is – Hanikó mellett Győrbírő Csenge, az Instagramon Private Botanical Garden néven futó virágokkal és növényekkel dolgozó vizuális művész közreműködésével.
Az akkori hangulatba itt tudsz belepillantani: https://www.instagram.com/p/Cr5ZMbHIi3G/

Kurátor: Tánczos Korinna

Kiállítási időszak: 2023. április 12. – május 12-ig.
Facebook-esemény

1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 8.

Nyitva tartás: H-P 8.00-18.00, Szo: 9.00-16.00, Vas: 10:00-16:00

kommunity@kastner.hu
+36 30 829 5557

A nyitvatartási idő rendezvények miatt alkalmanként módosulhat, mely a google-ban naprakészen nyomonkövethető.  A weboldalon feltüntetett árak az ÁFÁ-t tartalmazzák. Az e-mailen és az egyéb csatornákon érkező megkeresésekre munkatársaink hétköznap 9:00-17:00 óra között válaszolnak.

Privacy Preference Center

Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.