Street Series by hollosleves ⎮ utcai művészeti akció

Hollesleves művésznevű alkotó Street Series utcai kísérlete kilépve a megszokott white cube térből az utcán hív kalandozásra és felfedezésre.

“A kiállítási anyag főként társadalmi kérdésekkel és felkérdezéssel, tudatossággal, hedonizmussal illetve a kapitalizmussal foglalkozik. A művész szociális és saját érzelmi világával kapcsolatban állít fel és nyit meg kapukat, miközben a befogadót egy játékos, de mély utazásra invitálja. ” – olvasható a sorozatot bemutató Telekom Spots interjúban.

Yearsforfears (installáció a kirakatban, 0-24)

Emberekként egy meghatározott időt töltünk halandóként a Földön, amelyet években mérnek. Életünk során számos dolog befolyásolhatja, hogy mennyi ideig élünk itt: vannak tényezők, amelyek meghosszabbítják, és olyanok is, amelyek megrövidítik az életünket. Bár a technológiai fejlődésnek köszönhetően az emberiség átlagos életkora folyamatosan növekszik, elmondható, hogy az élet általában a 60 és 70 év közötti életkorban ér véget. Miközben elképesztően igyekszünk minél tovább élni, közben olyan dolgokat is teszünk, amelyek éveket vesznek el tőlünk, akár testi, akár lelki pusztítást okozva.

Keresd a sorozat első darabját a kirakatban, ugorj be a pulthoz egy starter packért és kezedben egy kicsinyített festménnyel indulhatsz az izgalmas plakátnéző városi sétára!

STARTER PACK – Mit rejt a limitált rózsaszín boríték?

Kizárólag a Kastner Kommunityben elérhető az utcai kiállításhoz tartozó starter pack, amely tartalmazza a kiállítás leírását és egy QR kódot az összes budapesti helyszínnel, ahol a művész további alkotásait keresheted fel plakát formátumban. A limitált példányszámú kezdőcsomag emelett egy meglepetés, a művész egyik alkotásának kicsinyített mását és vagány matricákat is tartalmaz. Keresd a borítékokat a lépcsős dobogón a pult mellett. Amíg a készlet tart.

A projektről egy dokumentumfilm is készül, amely hamarosan elérhető a művész hivatalos csatornáin. Kövesd a művészt a social csatornákon!

ig: @leveshollos

https://www.holloslev.es/

1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 8.

Nyitva tartás: H-P 8.00-18.00, Szo: 9.00-16.00, Vas: 10:00-16:00

kommunity@kastner.hu
+36 30 829 5557

A nyitvatartási idő rendezvények miatt alkalmanként módosulhat, mely a google-ban naprakészen nyomonkövethető.  A weboldalon feltüntetett árak az ÁFÁ-t tartalmazzák. Az e-mailen és az egyéb csatornákon érkező megkeresésekre munkatársaink hétköznap 9:00-17:00 óra között válaszolnak.

Privacy Preference Center

Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.