Kölcsönhatás – Gulyás Andrea Katalin kiállítása

Az Art Korner márciusi kiállításán a női lét kihívásainak perspektívájából tekintettünk Gulyás Andrea Katalin festőművész hiperrealisztikus, mégis teljesen abszurd, szürreális alkotásaira. A képeken megjelenő pillanatszorítók által kifejtett kétoldali nyomás szimbóluma ebben az olvasatban a nőkre nehezedő társadalmi jelenséget, a kettős terhelést helyezte megvilágításba.

A kiállítás március 8-án nyílt meg a Kastner Kommunity-ben, amihez a zenei aláfestést a Miticej zenekar szolgáltatta. Nagy T. Katalin művészettörténész, aki az eseményt megnyitotta, ezekkel a szavakkal jellemezte az alkotásokat:

❝Ismert, valóságos tárgyak ismeretlen, nem valóságos szituációkban találják magukat Gulyás Andrea Katalin festményein és installációiban.
A festményeken a lebegés a tárgylét alapállapota, mintha a dolgok nem a Földön járnának, azaz állnának. A valóság számos kellékétől; a gravitációtól, a térbeliségtől Gulyás megfosztja motívumait, abszurd játékba vonva őket.
Az illékony pillanat legerősebb és legmeghökkentőbb szimbólumai azonban a pillanatszorítók. Hol egymásba kapaszkodva úsznak a semmiben, hol abszurd feladatokat látnak el; például egy felfújt gumikesztyűt szorongatnak, máskor egy égő gyertyából igyekeznek kiszorítani a szuszt.
Az asztalos gyorsszorító a magyar nyelvben gyönyörű, metaforikus kifejezést kapott; pillanatszorító. Azt hiszem, nincs még egy nyelv, melyben e szerszám neve az idő fogalmával kapcsolódik össze. A pillanatszorító a művész világában a pillanat szorító valóságára figyelmeztet. A művek mögött vagy rejtőzködve, vagy kimondva, mindig ott munkál a kifejezések, a szavak szimbolikus ereje, egy újabb jelentésréteggel gazdagítva az alkotásokat.❞

Gulyás Andrea Katalin 2012-ben képi ábrázolás szakon diplomázott az Eszterházy Károly Főiskolán, majd 2016-ban ugyanitt szerezte vizuális- és környzetkultúra tehetségfejlesztő tanári mesterdiplomáját.
Számos csoportos kiállítása mellett jelentősebb egyéni kiállításai: ALL-IN, Miskolci Galéria (2022), Error, Átrium Galéria (2022), Szorult helyzet, Godot Galéria (2022)
2019-ben elnyerte a Godot Art Fair 1. díját, 2020 óta pedig minden évben Derkovits ösztöndíjat nyert.
A Godot Labor Galéria művésze, a Szabadkéz Galéria és Művésztelep szervezője és alapító tagja.

Kurátor: Tánczos Korinna

Kiállítási időszak: 2023. március 8. – április 6-ig.
Facebook-esemény

1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 8.

Nyitva tartás: H-P 8.00-18.00, Szo: 9.00-16.00, Vas: 10:00-16:00

kommunity@kastner.hu

A nyitvatartási idő rendezvények miatt alkalmanként módosulhat, mely a google-ban naprakészen nyomonkövethető.  A weboldalon feltüntetett árak az ÁFÁ-t tartalmazzák. Az e-mailen és az egyéb csatornákon érkező megkeresésekre munkatársaink hétköznap 9:00-17:00 óra között válaszolnak.

Privacy Preference Center