✘ Szavazz ránk | Itt az Év Irodája verseny

Idén 11-dik alkalommal rendezik meg az Év Irodája versenyt, ahol mindig az előző naptári évben átadott ingatlanfejlesztési projekteket, beruházásokat díjazzák. Az ingatlanpiaci díj ugyan alapvetően egy szakmai díj, de a közönségszavazás révén szélesebb kört ér el és általa nyomon követhetők a legújabb irodapiaci, közösségi építészeti trendek.

Számunkra a 2021-es év különleges volt, hiszen október végén nyitottuk meg a Kastner Kommunityt, mely építészeti és design oldalról is kapott visszhangot. A Hype&Hyper magazinban, majd az Építészfórumon való megjelenés is arra bíztatott minket, hogy ebben a versenyben is érdemes megmérettetni.

A pályázatokat a szakmai zsűri mellett minden évben közönség is „elbírálja”, január elejétől egészen február 3-ig, majd egy hónapon keresztül adhatók le a szavazatok.

A Kastner Kommunity két kategóriában méretteti meg magát: a Kastner Budapest, mint ügynökség Az Év Irodája versenyben, a Kastner Kommunity közösségi tér és kávézó pedig a Az Év Közösségi Tere kategóriában indult.

A részletes pályázati anyag és sok-sok fotó a verseny honlapján elérhető.

A Kommunity pályázatának különlegességét ebben a versenyben a hely történetére reflektáló belsőépítészeti összhang, a hibrid funkciójú terek és a fenntarthatóság adják ebben a pályázatban.

Jó látni, hogy sokan visszatértek az első látogatást követően.

Számítunk egy-egy szavazatra tőled is – mindkét kategóriában!

Kastner Kommunity – Az Év Közösségi Tere induló: https://azevirodaja.hu/nevezok/48877

Kastner Budapest – Az Év Irodája induló: https://azevirodaja.hu/nevezok/48884