Lélekállapot - Herbert Anikó kiállítás

Az Art Korner áprilisi kiállítója Herbert Anikó, azaz Haniko volt. A művész fő inspirációja a természet, aminek folyamatos figyelésével, absztrakt érzékelésével egy érzékeny és személyes vizuális világot oszt meg velünk. Ebben a világban csend és szemlélődés van jelen, valamint az emberi lélek természettel, Földdel való kapcsolatának fontos kérdései mutatkoznak meg.
Haniko alkotásait a személyes hangvétel mellett a letisztultság, apró részletek és finom kivitelezés jellemzik. Kollázs munkáiban nem csupán stilárisan, technikailag fedezhetők fel különböző rétegek, hanem absztrakt értelemben is.
❝ Mikor egy tájat nézünk, akkor mintha egy áttetsző fátyol takarná a múlt különböző rétegeit, melyek nyomát őrzi a föld: a történelem eseményeit, az ott élő családok életét, a legendákét és az én személyes történeteimet. ❞

Haniko alkotásai a maguk finom részletességével tavaszias köntösbe öltöztették az Art Kornert. A kiállításon a művész korábbi papírkollázs sorozatait, textil munkáit és talált tárgyakból készített objektjeit tekinthették meg az érdeklődők, amiken keresztül saját olvasatukban fedezhették fel kapcsolatukat a természettel. A kurátori feladatokat Tánczos Korinna látta el, az eseményt pedig Mayer Kitti designteoretikus nyitotta meg.

A megnyitón zenélt OHNODY is, akit a Spotify a közelmúltban a női előadókat támogató “Equal” programja nagykövetének választott. A meghitt hangulatú minikoncerten az énekesnőt Kristoaf kísérte akusztikus gitáron.

Haniko 2011-ben szerezte mesterdiplomáját az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti tanszékén, ahol többek között Bukta Imre is a mestere volt.
Számos csoportos megjelenése mellett jelentősebb egyéni kiállításai: Holdfénytető, Walter Rózsi- villa, 8 felhő emel, K11 Labor (2022), Hirundo, Rugógyár Galéria (2019), Rejtett kert, K.A.S. Galéria (2018)
Munkái megtalálhatók a K&H, Unicredit Bank, Petőfi Irodalmi Múzeum, Dobó István Vármúzeum és az UNESCO művészeti gyűjteményében.

A kiállításhoz kapcsolódóan sor került egy papírkollázs készítő workshopra is - Hanikó mellett Győrbírő Csenge, az Instagramon Private Botanical Garden néven futó virágokkal és növényekkel dolgozó vizuális művész közreműködésével.
Az akkori hangulatba itt tudsz belepillantani: https://www.instagram.com/p/Cr5ZMbHIi3G/

Kiállítási időszak: 2023. április 12. - május 12-ig.
Facebook-esemény


Florárium készítő workshop a RisoPlanttel

Április 1-je a Kommunity-ben nem csak a bolondozásról, de a floráriumokról is szólt, hiszen nálunk tartotta Florárium - vagyis minikert - készítő workshopját a RisoPlant, amit egy kellemes brunch-csal is összekötöttünk.

A foglalkozás során instrukciók alapján a természetet idéző egyedi minikertet komponálhattak és készíthettek el a résztvevők egy előkészített floráriumba pozsgás növényekből, kavicsokból, egyéb természetes díszítőelemekből. A workshop folyamán lehetőségük nyílt megismerni a pozsgás növények fajtáit, igényeit és jellegzetességeit, valamint az egyedi rétegzési technika szerepét is.

Az ültetés mellett a Kastner Kommunity frissítő italai és süteményei is hozzájárultak a tavaszi hangulathoz.

A workshopot Erdész Dávid vezette.

Facebook-esemény