Zsugapest - Analóg közösségi nap

Budapest 150. születésnapja alkalmából rendezzük meg a Zsugapest analóg közösségi napot, melynek fókuszában a kártyajátékok állnak. Célunk, hogy a környékbeli idősek - akik régen talán abba a Mézes Mackóba jártak, aminek helyén most a Kommunity áll - és a mai gyerekek kapcsolódhassanak egymással, és megosszák egymással a közös játék élményét.

A Mézes Mackó cukrászda népszerűsége a '60-as évek végén hágott tetőfokára. Ekkor zajlottak itt, a Népszínház utca 28. alatt azok a legendás kártyapartik, amelyeket egy novemberi vasárnapon újra megidézünk. A középpontban a magyar kártyával játszható játékok állnak.

A régi kártyapartik komplett családi programként élednek újra a Kommunityben.
A közösségi nap során retró süteményeket és a kifejezetten Budapest 150. születésnapjára megálmodott Natalis tortát lehet kipróbálni, de konyak és kávékóstolóval is készülünk. Emellett egy különleges '60-as évek vs. 2023 DJ-párbajt hallgathattok meg, de még kártyajóslásra és más izgalmas programokra is bejelentkezhettek!

Részletes program:
10:00-11:00 Bevezetés a kártyajátékok világába, MC-k bemutatkozása
11:00-13:00 Kártyajáték oktatás, próbapartik (magyar kártyával játszható játékok)
2 idős és 2 fiatal játékost ültetünk egy asztalhoz
13:00-16:30 Körmeccsek és verseny
17:00 Eredményhirdetés, díjátadó, emléklapok kiosztása
Mindeközben:
13:00-19:00 1969 vs 2023 bakelit DJ szettek
(fellépők hamarosan)
16:00-tól a lemezjátszónál: Galactic Jackson
10:00-19:00 Kávézó, bárpult helyszín
Retró süteménykóstoló
11:00-12:00 Kávékóstoló és workshop pörkölőmesterrel
17:00-18:00 Konyak-kóstoló ceremónia-mesterrel
11:00-17:00 Könyvtársarok helyszín
Filmvetítés – Bisztró és kávé kultúra témájú válogatás
11:00-19:00 Emelet helyszín
11:00-16:00 Analóg fotósarok és workshop
16:00-19:00 Kártyajóslás

A program lebonyolításában közreműködnek a Magyar Snapszer Szövetség játékmesterei is.

Facebook-esemény


Urban Fauna - Vidra Réka kiállítása

Idén először hirdettük meg az Art Open pályázatot, melynek nyertese Vidra Réka lett.

Neki köszönhetően november 9-én városi vadak költöztek a Kastner Kommunitybe. Szarvas, vaddisznó, nyest, róka, sün… napjainkban rendszeresen találkozhatunk velük az utcán, a kertünkben, vagy éppen az udvarunkban. Az urbanizáció következtében természetes élőhelyükről egyre inkább kiszoruló, élelem után kutakodó vadakkal gyakorlatilag városi lakótársakká váltunk az elmúlt évtizedekben.

A kiállítás a városi vadak jelenségét járja körül kritikai szemlélettel és egyben érzékenyítő célzattal. Vidra Réka szokatlan, nagyon okos anyagválasztással és technikával hozza közelebb hozzánk, városlakó emberekhez a témát. A művész által megjelenített állatok enteriőrökből ismerős, melegséget adó, kézi tűzőtt (hand tufted) puha szőnyegek formájában veszik körül a látogatót. Ezzel a városlakóvá váló vadállatok nyomasztó, többrétű problémáját egy olyan befogadó és megnyugtató környezetben mutatja be, amelyben lehetőség nyílik a valódi megértésre, reflexióra és akár megoldások keresésére is.

A kiállítást Dr. Ronkayné Tóth Mária biológus nyitotta meg, az eseményen zenélt Kriska Bálint (AGAVOID).

Kurátor: Tánczos Korinna

Kiállítási időszak: 2023. 11. 09. - 2023. 12. 05.

Vidra Réka 2016-ban szerezte mesterdiplomáját képgrafika szakirányon, majd képzőművész-tanár szakon a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Számos elnyert ösztöndíj és csoportos megjelenése mellett egyik legfontosabb egyéni kiállítása a Képzelt barátok itatója volt a Nyolcésfél kiállítóterében, 2022-ben. Ez a kiállítás jegyzi Vidra Réka animal studies témakörben folytatott művészi gyakorlatának kezdetét, és egyúttal szorosan kapcsolódik az Art Kornerben bemutatott tárlathoz.

Facebook-esemény


Ezen a pénteken leszünk ❷ évesek!


Nagy örömmel tudatjuk, hogy ezen a héten, október 20-án (pénteken) ünnepli 2. születésnapját a Kastner Kommunity!🎉
Ez a csodás időszak nélkületek nem lett volna teljes, ezért az ünneplésbe Titeket is szeretnénk bevonni. Mutatjuk is, hogy hogyan!

A szokásos mosolygós arcok, és a hamisítatlan Kommunity-hangulat mellett egész nap ingyenes kókuszgolyó-kóstolóval és kávékuponokkal várunk. Fogjátok a családot, barátokat és csatlakozzatok hozzánk az ünneplésben!

A nap során két időpontban Quiz Show-n is részt vehettek.
10 órakor co-workereink mérhetik össze a tudásukat a kávézóval és co-working szolgáltatásunkkal kapcsolatos kérdésekben, míg 13:00 órakor kifejezetten kávéimádó törzsvendégeinket várjuk egy hasonló megmérettetésre. A legügyesebbek és leggyorsabbak természetesen izgalmas nyereményekhez is juthatnak!
10:00 Quiz show értékes nyereményekért (HU-EN) cowerekeinknek
1. helyezett - 5 alkalmas coworking bérlet
2. helyezett - Kétszemélyes brunch utalvány
3. helyezett - próbajegy

13:00 Quiz show értékes nyereményekért (HU-EN) kávéimádóknak
1. helyezett - 10 alkalmas kávékupon és Olovka x Kommunity pin
2. helyezett - Kétszemélyes brunch utalvány
3. helyezett - 1 csomag Kommunity blend kávé

Sokatok kedvence a Kommunity blend, amelyet Bikki Tamás, a Brostery pörkölőmestere álmodott meg. A jeles nap alkalmából Tamás eljön hozzánk, és személyesen tart kávékóstolót. Érzékeitek élesítése közben többet is megtudhattok kávénk hátteréről, vagy éppen arról, hogy hogyan hozhatjátok ki a maximumot abból a kávéból, amit otthon készítetek.
Az esemény 15:00-kor kezdődik, és habár ingyenes, a férőhelyek száma limitált! Regisztrálni ezen a linken lehet.

Mi nagyon izgatottak vagyunk, hogy megoszthatjuk veletek ezt a pillanatot - nézzetek be hozzánk és ünnepeljetek velünk! ♡

Facebook-esemény


Budapest Design Week a Kastner Kommunityben

A húszéves Budapest Design Week alatt idén is sok izgalmas szakmai programmal, eseménnyel készülünk.

Október 10-én, kedden nyílik meg a FontFront tipográfiai kiállítása az Art Kornerben. A kiállítás a magyar tervezőgrafika és tipográfia egyik ikonikus programját idézi meg, a 2012-től 2014-ig tartó FontFront alkotói szerveződést. A Halasi Zoltán (grafikus, a MATT elnökségi tagja) által szervezett verseny az ABC-n végighaladva egy-egy betű vagy tipográfiai karakter tervezésének digitális párbajaiból állt a MATT FontFront közösség csoportjában.
Idén újrajátszuk a versenyt. A több mint egy hónapos pályázat során neves szakmai zsűri választja ki a 26 kiállításra kerülő páros csatát, amit az Art Kornerben lehet majd megtekinteni. A kiállított párbajok győzteseire a helyszínen és online lehet szavazni.
Megnyitó: október 10. 19:00
Az eseményt megnyitja: Gerhes Gábor, képzőművész.
Facebook-esemény

Október 11-én, szerdán kerekasztal beszélgetésnek ad otthon a Kommunity, aminek során a magyar grafika múltját, jelenét és jövőjét taglalja a FontFront pályázat zsűrije és résztvevői. A panelbeszélgetésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ezen a linken tehetsz meg.
Facebook-esemény

A hét következő állomása az október 12-i, csütörtökön zajló Tipográfia workshop, melynek során a résztvevők a karaktertervezésben mélyülhetnek el, analog módszerekkel. A részvételi díj fejenként 8.500 Ft, és tartalmazza a
felhasznált alapanyagokat, eszközöket, kreatív papírt, valamint 1-1 helyszíni frissítő italt.
Facebook-esemény

Pénteken, október 13-án rendhagyó nyílt napot szervezünk. Coworking szolgáltatásunkat live DJ-settel a háttérben próbálhatod ki, és közben lehetőséged nyílik arra, hogy más kreatívokkal ismerkedj, vagy csak inspirálódj. Szeretettel várunk régi és új vendégeket is, hogy egy finom újhullámos kávé mellett merüljenek el a Kommunity hangulatában!
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Facebook-esemény

A BDW nálunk a szombati (október 14.) Neonsétával zárul, a CSŐ Budapest Neonmentők jóvoltából. A túra Patkós Luca vezetésével a kávézóból indul - a bő kétórás program alatt a Rákóczi út és környékének neon tábláit és betűit fedezheted fel.
A Neonséta ingyenes, de regisztráció szükséges hozzá.
Facebook-esemény

A programok a Budapest Design Week hivatalos eseményeiként valósulnak meg.


Barista kollégánkat keressük!

Teljes munkaidős barista kollégát keres a Kastner Kommunity kávézó csapata!

Te vagy a mi emberünk, ha van legalább egy kevés tapasztalod specialty kávéval - bár ez kellő lelkesedéssel kiváltható -, emellett talpraesett vagy és nyitott, szereted az embereket és odaadással fordulsz a munkád felé. A sok külföldi vendég miatt angol nyelvtudásodnak is nagy hasznát veheted nálunk.

Mi stabil munkahelyet kínálunk fix munkaidővel, hétfőtől péntekig 7-15 óráig. Munkádat progresszív bérrel honoráljuk, és természetesen az arányosan elosztott borravaló is téged illet. Persze a shifted alatt annyit kávézol, amennyit szeretnél!

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, küldj egy bemutatkozó e-mailt a kommunity@kastner.hu-ra!

Ha bővebben ismerkednél velünk, itt, itt és itt is olvashatsz rólunk.


Gerilla Grill & Piknik a Pápa téren

Egész hétvégén dübörög a KÜLKÖRÚT, az év legizgalmasabb hetén a Pápa téren gerilla grill, a Teleki téren a TANGÓ Projekt, a Népszínház utcában pedig a Járdafeszt vár!

Szeptember 30-án, szombaton vesszük birtokba megint - és idén utoljára - a Pápa teret, ahol Budapest és a kerület legminimálabb street food fesztiváljával, egy közösségi grillezéssel várunk. Itt nincsenek séfek vagy menő food truckok, csak te és a haverok vagy a kis család. Az utcai kajádat ezúttal te magad készítheted el, egy közpark közepén, kicsit gerillában.

Minden résztvevő, aki előzetesen regisztrál az eseményre, a helyszínen a közös sütés indulásakor ingyenesen kap egy 1 órán át üzemelő mini-grill tálcát. Az önműködő, lebomló és környezetbarát (tényleg!) eszköz segítségével tudod az otthonról hozott alapanyagaidból a hét legmenőbb ebédjét elkészíteni – legyen az egy burger, néhány szelet cukkini vagy kápia, esetleg egy pirított wrap vagy bagel szendvics.

Kísérő programokként DJ-settel és gyereksarokkal várunk, ahol a legkisebbek kézművesedhetnek. Hozhattok magatokkal bármit, ami egy jó piknikhez kell: izzítsátok a társasokat, tollast, amihez csak kedvetek van!

Fontos, hogy grillezni csak előzetes regisztrációval lehet, amit itt tehetsz meg. A helyek száma limitált!

Mosdó lehetőség a Kastner Kommunity kávézóban lesz. A piknikhez air sofákat és kerti bútorokat biztosítunk. A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
Figyeld a KÜLKÖRÚT további ingyenes eseményeit és fedezd fel te is, miért kúl a Blahán túl! A projekt a Budapest Brand támogatásával, a Budapest Tuning felhívás keretében valósul meg.

Facebook-esemény


BDW2023 - Font Front Rematch és kiállítás

A Font Front Rematch a magyar tervezőgrafika és tipográfia egyik ikonikus programja, amely 2012-2014-ig futott. A versenyt eredetileg Halasi Zoltán (grafikus, a MATT elnökségi tagja) szervezte. A lényege az, hogy az ABC-n végighaladva egy-egy betű vagy tipográfiai karakter tervezéséből alakul ki digitális párbaj a MATT FontFront közösség csoportjában.
Idén újrajátszuk a megmérettetést. A több mint egy hónapos pályázat során neves szakmai zsűri választja ki a 26 kiállításra kerülő páros csatát, amit a Kastner Kommunity Art Kornerben lehet majd megtekinteni. A kiállított párbajok győzteseire a helyszínen és online lehet szavazni.

A jelentkezési határidő szeptember 20., a pályamunkák leadására szeptember 27-ig van lehetőség. A részletes pályázati kiírást itt találod.

A legizgalmasabb pályamunkákat a Kommunity Art Kornerjében állítják ki a Budapest Design Week keretében, ami idén ünnepli 20. évfordulóját. A kiállítást október 10-étől lehet majd megtekinteni, a megnyitón Halasi Zoltán alapító és Gerhes Gábor képzőművész is beszédet mond.
Kiállítási időszak: 2023. 10. 10. - 10. 24.

Az szerveződésről itt olvashatsz bővebben.
Facebook-esemény


Kórtörténet - Soós Kata kiállítása

Soós Kata festőművész tárlata Kórtörténet címmel Barcelona után Budapesten
nyílik a Kastner Kommunity Art Kornerében szeptember 7-én.
A társadalmi történésekre érzékenyen reflektáló festőművész és antropológus mindannyiunk számára ismerős kórházi helyzeteket idéz meg nagyméretű festményein.

A Barcelona és Budapest között ingázó festőművész és kulturális antropológus egy folyamatos térbeli és kulturális kettősséget él meg; képeivel egy-egy személyes megtapasztalás nyomán társadalmi ügyekre reflektál. Festményei jellegzetes szituációkat emelnek ki a hétköznapok valós eseményeiből; így ismertetik meg egyedi, kettős perspektívából feldolgozva a jelenségeket – ezúttal a kórházak belső világát. A kiállítás anyaga válogatás Soós 25 képet felölelő kórház tematikára felfűzött sorozatából, amely tavaly novemberben a barcelonai tárlaton teljes egészében látható volt.

❝ A kórházi lét mindannyiunk közös tapasztalata, az életünket totálisan átszövi, meghatározza ez az intézmény, valójában mégis nagyon keveset látunk belőle. Ez a helyszín az, ahol az élet elkezdődik és ahol véget ér, és amely érzelmileg nagyon intenzíven hat mindannyiunkra.❞ – fogalmazott Soós Kata.

Soós Katát mindig is foglalkoztatták azok a közösségi terek, melyek sokat árulnak el egy adott társadalom működéséről. A művész korábbi alkotói, kutatói projektjeinek köszönhetően személyes kapcsolódással, különös érzékenységgel és társadalomtudományi megértéssel fordul a – meglehetősen terhelt szociológiai kontextussal bíró – Józsefváros felé, amit legújabb kiállítása helyszínéül választott. A kórházi szituációkat ábrázoló, húsbavágóan életszagú képei nem engedik nem észrevenni a nehéz társadalmi körülményeket, egyfajta reflexiót adnak róluk, hiszen
mindkét esetben tetten érhető a kiszolgáltatottság, a nélkülözés. Soós Kata számára különös jelentőséggel bír, hogy kiállító művészként hogyan kapcsolódhat a tárlat helyszínéhez, ahogyan fontos inspirációs forrás számára a kórház, mint közösségi tér, ez az érzelmileg erősen töltött terület, ami tipikusan nem a festészet tárgya.
A kiállítást szeptember 7-én Kocsis Katica esztéta és Fazakas Pálma, az EMMA Egyesület elnöke nyitja meg a Kastner Kommunity-ben.
Kurátor: Tánczos Korinna.
Fellép a Canarro zenekar.
Kiállítási időszak: 2023. 09. 07. - 2023. 09. 21.
Facebook-esemény


Élőfestés a nyárzáró Park DJ programon

Augusztus 31-én zajlott le idei utolsó Park DJ eseményünk a KÜLKÖRÚT projekt keretében. (Ne feledjétek, a Teleki téren és a Népszínház utcában ettől függetlenül még készülnek nektek hasonló programokkal, további infót erről itt találtok!)
Birtokba vettük a Pápa parkot, és Vibee rezidens DJ-ivel együtt fesztivál hangulatot varázsoltunk a térre. Az este folyamán amellett, hogy egy kis gerilla grillre is alkalom nyílt, egy élőfestés performansznak is a tanúi lehettünk, ZEUS jóvoltából. A vászon felállításától kezdve követhettük végig egy alkotás születését, amely Zeus átszellemült előadásában valósult meg a Pápa parkban.

A venezuelai művész munkái személyesek, nyersek és magas érzelmi töltettel rendelkeznek. Inspirálja a jelen társadalma, az emberi gondolatok és nézetek, és különböző vallási (buddhista, joruba) rituálék és szimbólumok is.
ZEUS alkotásait kiállították már Párizsban, Buenos Aires-ben, Barcelonában és Budapesten is, emellett többször kollaborált már különböző márkákkal, más előadókkal, munkái megjelentek publikációkban és művészeti eseményeken is.

ZEUS művészetével az Instagramon itt ismerkedhetsz.
Facebook-esemény


Parkmozi a Külkörút projekt keretében

Idén nyáron a Külkörút projekt keretében indultak el a különleges hangulatú, ingyenes szabadtéri mozik a II. János Pál pápa téren és a Teleki téren. Az alapgondolat nagyon egyszerű: a csillagos ég alatt, a zöld parkban, a fák alatt mozizhattok és élvezhetitek a két józsefvárosi közpark atmoszféráját.

A Parkmozik első felvonásának augusztus 6-án a Pápa park adott helyszínt, a lebonyolítást a Kastner Kommunity csapata vezényelte. A többi programunkról már ismerős kényelmes air sofákkal, ingyenes popcornnal és a kávézó frissítőivel készültünk az eseményre, aminek során Kiss Hajni Külön falka című filmje került vetítésre.
Facebook-esemény
Trailer

A program iránt sokan érdeklődtek, így a második vetítés előkészületeibe már talán az eredetinél is nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele. Augusztus 15-én Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című alkotását mutattuk be a Pápa parkban - a film mellé stílusosan még fagyi is járt.
Facebook-esemény
Trailer

A programsorozat következő állomása már a Teleki tér volt, augusztus 17-én. Ezt a vetítést a TANGÓ projekt csapata koordinálta, szellemiségükből adódóan pedig a kíváncsiság, más kultúrák megismerése volt a középpontban. Az érdeklődők a Nem vagyok boszorkány című filmet tekinthették meg a szabad ég alatt, amely Rungano Nyoni alkotása.
Facebook-esemény
Trailer

A Parkmozi élményben idén nyáron utoljára augusztus 29-én lehet részetek, szintén a Teleki téren. Dér Asia filmje, A magunk módjára üvölteni lesz műsoron, ami méltó lezárása az idei szabadtéri mozi-szezonnak.
Főszereplője Kassák Lajos, az autodidakta munkás költő, aki megteremti az avantgardot Magyarországon, bejárja egy “rossz papucsban” Európát, antimilitarista folyóiratot jelentet meg a világháborúk idején, összeverekszik az olasz futuristákkal, hisz a művészet forradalmi, világmegváltó erejében.
A film előtt, 18:30-tól lehetőség lesz megismerni a környéket egy tematikus séta keretében, majd 19:00-tól Bitó Jancsi harmonikás segít a ráhangolódásban.
Facebook-esemény
Trailer

A rendezvénysorozatról és hátteréről bővebben itt is olvashattok: https://jozsefvarosujsag.hu/ingyen-parkmozi-indul-a-ii-janos-papa-ter-szabad-ege-alatt/?fbclid=IwAR1H6hzCyUS8I6WzTJ5ODdWCPnn1nyOY-Ny93Kt57B3AyPuuklcIt0f230k