♥︎ Adományozás | Sikeres volt az akció
A FÖF csoporttal közös akciónkban összesen 100.000 Ft-ot gyűjtöttünk a NANE Egyesület számára. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület 1994-ben jött létre azzal a céllal, hogy a nők és a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal szemben lépjen fel. Az Egyesület egyéni, közösségi és társadalmi szinten is tevékenykedik.
A FÖF csoport Riszponsziböl című társadalmi érzékenyítéssel foglalkozó kiállítása a Budapest Design Week keretében nyílt meg októberben a Kastner Kommunityben. A bemutatott színes és mozgalmas grafikai printekből álló kiállítás anyagát egy online akció keretében jótékony céllal online árverésre bocsájtottuk 2021. decemberben. A két hetes akcióban befolyt összeget az alkotókkal közösen a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület számára ajánlottuk fel. Az auckió nyerteseinek köszönjük a hozzájárulást a kedvezményezett nevében, a művészeknek pedig különösen hálásak vagyunk a felajánlott alkotásokért!
A FÖF, azaz Friss Összművészeti Formáció egy éppen szárnyait bontogató egyesület, amelynek célja ágazati vagy műfaji behatároltság nélkül az aktuális társadalmi kérdésekre összművészeti reflexiókat megfogalmazni és a fiatal művészek számára elindulási és folyamatos fejlődési lehetőséget biztosítani. A csoport alkotói kortárs, progresszív hangvételben interpretáljék a vállalt tematikát a szélesebb közönség számra. Másodlagos céljuk egy támogatói kör kialakítása, ahol a támogatást művészeti kiadványokkal, műalkotásokkal vagy azok reprodukcióival honorálják.
♥︎ Jótékonysági aukció | NANE ✘ FÖF csoport
❝ Nem is hinnéd el mennyien vannak, akiknek ezek a napok nem az ünnepvárásról szólnak, hanem a kiszámíthatatlantól való rettegésről. A rettegésről, ami egy 3 napos ünnep alatt a négy fal között megtörténhet. Ők a családon belüli erőszak áldozatai, akik sokszor segítség nélkül némaságba burkolózva tűrnek. A NANE Egyesület célja, hogy nekik segítő kezet nyújtson. Legújabb projektjük azt tűzte ki célul, hogy egy téma-specifikus célzott online platformot hozzanak létre, ahol azonnali információt és segítséget kaphatnak az érintettek a lehetőségekről, jogorvoslatról, lelki segítségnyújtásról. ❞
❯ A FÖF csoport Riszponsziböl című társadalmi érzékenyítéssel foglalkozó kiállítása a Budapest Design Week keretében nyílt meg októberben a Kastner Kommunityben. A bemutatott színes és mozgalmas grafikai printekből álló kiállítás anyagát egy egyhetes online akció keretében most jótékony céllal online árverésre bocsátjuk. A befolyt összeget az alkotókkal közösen a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület számára ajánljuk fel.
A képek kikiáltási ára egységesen 5000 Ft, a licitelők ajánlataikat az eseményen keresztül tehetik meg az esemény beszélgetésébe posztolt fotók alatt kommentben. Anonim ajánlattétel messenger üzenetben lehetséges, a kapott licitet kommentben tesszük közzé a fotó alatt. Licitlépcső: 1000 Ft. Összesen 12 alkotás talál így gazdára.
Ha neked is fontos, hogy ezek a kiszolgáltatott - többségében gyerekek és nők - segítséget kapjanak, licitálj és lepd meg magad vagy egy barátodat egy szuper, egyedi és limitált nyomattal (mindenből 1 db van)!
A következő 3 napban itt is bemutatjuk a kiállítás anyagát, mely élőben is megtekinthető a II. János Pál pápa téri kiállítótérben hétköznap 8:00-18:00 óra között.
Az aukció 2 hétig tart, december 15-ig várjuk a liciteket!
Kövesd az aukciót online a facebook eseményben és licitálj itt!: https://fb.me/e/2W2H49VR0