Gál Barbara és Szirmai Nóra kiállítása
❝Hogyan nevezzelek?❞ - A youngart kétrészes vendégkiállításának második felvonása augusztus 16-án költözött a Kommunity Art Kornerébe. Ezúttal Gál Barbara aleatóriája és Szirmai Nóra rizómatikus struktúrái kerültek kiállításra, amelyek a tér objektív (fizikális, mérhető) és a szubjektív (belső, intuitív) időfelfogásának lehetséges módjait járják körül.
A bemutatott alkotások közös pontja az őket körülvevő tér. A kiállítás a tér emlékezetére, múltjára, jelenére és lehetséges jövőképe körüli kérdésekre ad lehetséges válaszokat.
A megnyitón az érdeklődők nem csak a két művész munkáiban merülhettek el, de Kubus Kíra táncos performanszát is megtekinthették.
A kiállítást augusztus 30-ig még megnézhetitek nálunk!
Gál Barbara (1991) nagykanizsai születésű képzőművész, aki jelenleg Magyarszerdahelyen él és alkot. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte, ahol 2017-ben grafikusművész diplomát szerzett Felsmann Tamás osztályában.
Gál a klasszikus és alkalmazott grafikai technikák mellett, analóg és archaikus fotográfiai eljárásokkal is foglalkozik, mint ciano-és argentotípia. Ezen eljárások ötvözésével, összehangolásával és kísérletezésével, olyan vizuális nyelvet képes létrehozni, melynek során az ábrázolás tárgya – a természeti és az épített környezet – sztereotip szerepköre megváltozik, teret adva az urban lírának és organikus centrumnak. Alkotói folyamata során kiemelt szerephez jut a hiba, legyen az direkt vagy indirekt indíttatású. Gál ezzel a gesztussal alárendeli magát a fázis és az idea véletlen találkozásának, olyan alkotásokat eredményezve, melyek túllépnek a reprezentálás tárgyán, felszínre hozva mindazt, ami korábban rejtve maradt, az alkotás mögött álló embert.
Szirmai Nóra (1984) szegedi születésű szobrászművész, aki jelenleg Gyöngyösfalun él és alkot. 2010-ben szobrászművész diplomát szerzett Farkas Ádám, Körösényi Tamás és Karmó Zoltán tanítványaként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2009-ben Erasmus ösztöndíjban részesült, ezáltal tudását és tapasztalatait a milánói Accademia di Belle Arti di Brera falai között gyarapíthatta tovább. 2019-ben felvételt nyert a Budapest ArtMentor programba. 2023-ban alkotásai, immár harmadik alkalommal, szerepelhettek a Káli Art Parkban.
Művei jellemzően acélból készülnek, amik a végleges forma elnyeréséig hosszú alkotásifolyamaton mennek keresztül. Eszmétől a síkfelületi tervezésig, digitális átültetéstől pedig a manuális megformálásig. Szirmai a természetben fellelhető organizmusok – rovar szárny, levél(erezet), gyökérfonák – idegrendszeri és hálózati felépítését vizsgálja, felnagyítja avagy torzítja, amivel olyan páratlan formavilágot képes létrehozni, amely úgy absztrahál, hogy közben mindvégig egzakt marad. Szirmai alkotásain keresztül, reprezentatív és gondolati megfontoltsággal, kapcsolódási pontokat keres és kínál, egymással és önönmagunkkal. Alkotásaiban olyan szavak, gondolatok, érzések öltenek testek, amelyek végsősoron a megértés által képesek a gyógyítani.
Kiállítási időszak: 2023. 08. 16. - 08. 30.
Facebook-esemény
Bács Emese és Becskei Andor kiállítása
Heu Markt, Bauer Markt, Markt Platz, Köztársaság tér, Új vásártér, Tisza Kálmán tér. A 4-es metróvonal kiépítését követően most már II. János Pál pápa térként emlegetjük Budapest VIII. kerületének emblematikus városrészét. Ugyan megannyi névváltozáson esett már át, még sem tudta lemosni magáról a „terhelt” jelzőt. Mit is értünk pontosan ezalatt? Lehet e vagy egyáltalán szükséges-e tehermentesítenünk a múlt kevésbé jeles eseményeinek hordozóját?
❝Hogyan nevezzelek?❞ A Youngart Online Galéria művészei - Bács Emese, Becskei Andor, Gál Barbara és Szirmai Nóra - közvetítik ezt a párbeszédegyüttest a kétrészes kiállításon keresztül. Az első felvonás megnyitója július 18-án zajlott le a Kommunity Art Kornerjében: Bács Emese újrealizmusa találkozott Becskei Andor permanens liminalitásával.
A kiállítást Spiegelhalter Vivien (youngart) és Garami Gréta művészettörténész nyitották meg, a zenei aláfestést Kiss Dávid szolgáltatta indie/loop/improvizatív stílusokban.
Bács Emese (1978) brassói születésű képzőművész, aki jelenleg Budapesten él és alkot. 1996-ban grafikusként végzett a Brassói Művészeti Líceumban, 2004-ben festő és vizuális nevelő diplomát szerzett Maurer Dóra és Gaál József tanítványaként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2001-ben Erasmus ösztöndíjban majd 2002-ben Ludwig ösztöndíjban részesült.
Bács Emese újfiguratív / újrealista stílus képviselője, aki egyéni és megalkuvást nem tűrő hangjával a 21. század hithű tudósítója is lehetne. Bács az alapvetően olajjal és akrillal festett kompozíciókat, kollázs technikai eljárással egészít ki. A legkülönbözőbb matériák, mint gyógyszeres levél, pukkanó fólia, kupak, műanyagháló, kábel, fadarab, műanyaghulladék és egyéb tárgyak felhasználásával egészíti ki táblaképeit, kisplasztikáit.
Becskei Andor (1991) zentai születésű szobrászművész, aki jelenleg Magyarszerdahelyen él és alkot. 2017-ben szobrászművész diplomát szerzett Karmó Zoltán, Menasági Péter és Sallai Géza tanítványaként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2020-ban felvételt nyert a Budapest ArtMentor Programba, jelenleg pedig a Pécsi Tudományegyetem Művészti Kar Doktori Iskolájában végzi tanulmányait Gaál Tamás tanítványaként.
Becskei fiatal kora ellenére számos csoportos kiállítást és vásárt tudhat magam mögött. 2021-ben a Forbes beválogatta a „30 sikeres magyar 30 alatt” című listájába. 2023-ban a Káli Art Inn nyertes pályaművek közé válogatta alkotásait. Becskei szobrait az ellentmondások kiegyensúlyozott találkozásaként lehetne jellemezni, ahol a forma organikus jellege és az acél művi ridegsége találkozik egymással. Becskei számára a vizuális szemléletváltás átadása és megteremtése a legfontosabb alkotásait illetően, ahol az ipari anyag és belőle megmunkált forma szinte filigránná és kiszolgáltatottá válik olyan környezeti tényezők által, mint: idő, napsugárzás vagy fagy.
Kiállítási időszak: 2023. 07. 18. - 07. 31.
Facebook-esemény