TABULA RASA - csoportos kiállítás

A Kastner Kommunity első kiállítása 2024-ben a mentális egészség témakörét helyezi fókuszba.🧠

A tárlat négy teljesen különböző stílusban alkotó kortárs képzőművész tolmácsolásában közelíti meg a témát, amit a társadalom sokszor még ma is tabuként kezel.

A tabula rasa ismeretelméleti fogalomként arra utal, hogy az ember elméje születéskor nem rendelkezik semmiféle eredendő szellemi tartalommal, minden ismeretünk a környezetünkből, neveltetésből, tanulásból származik. A filozófia és a pszichológia tudománya számos aspektusból feldolgozta már ezt a tézist, melyet a kiállítás is különböző művészi perspektívákból mutat be.

A venezuelai származású art brut művész, Zeus Salas nyers, expresszív festményei a belső démonjainkat és ezek megismerését, leküzdését szemléltetik. Tamás Iván szimbólumokban gazdag, aprólékos grafikái intenzív belső folyamatokat és a változás útját mutatják meg. Bődey Júlia az ékszertervezés és a képzőművészet határmezsgyéjén mozogva, az alkímia filozófiáját követve, a cél eléréséhez vezető út fontosságát keresi absztrakt installációival. Feloldásként, Rátkai Kornél humoros, képregény jellegű grafikáival görbetükröt tart, és könnyed megvilágításba helyezi a mentális egészség témáját.

Kinek mit jelent a tiszta lap? Hogyan befolyásolják traumáink az életünket, és hogyan tudjuk feldolgozni ezeket? A tárlaton betekinthetünk négy művész különböző interpretációiba, valamint megkereshetjük saját válaszainkat is a kérdésekre.

🎤 Megnyitó: 2024. Január 11. 18:30
Az esemény megnyitásában közreműködik a Merengő Podcast.

Curator: Tánczos Korinna

Kiállítási időszak: 2024. 01. 11. - 2024. 02. 06.

Facebook-esemény


Ünnepi nyitvatartásunk és köszönet

A decemberi hajrá és az adventi készülődés után most mi is tartunk egy rövid pihenőt. Köszönjük nektek a sok közös élményt, 2023 igazán izgalmasan telt!

A Kastner Kommunity december 24. és január 2. között zárva tart.

Január 3-tól újult erővel várunk titeket.

Legfrissebb híreinkről, eseményeinkről a Facebook-oldalunkon tájékozódhattok!

Az egész csapat nevében kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánunk!🎄


POP-UP-KA ⏐a lassítós designvásár

A karácsonyi ajándékvásárlás lehet stresszmentes is - erről meg is bizonyosodhatsz idei lassítós designvásárunkkal, a kibővült POP-UP-KÁval. Idén decemberben vasárnaponként is rendhagyó nyitvatartással várunk, így még több időd van nyugodtan, jól átgondoltan elintézni a karácsonyi bevásárlást.

A POP-UP-KA azért is egyedülálló, mert a kínálatában található termékek mind-mind a személyes fejlődést, a tanulást, a természethez való kapcsolódást, vagy éppen a fenntarthatóságot képviselik. Itt nem találsz felesleges porfogókat, mindennek lelke és értelme van.

A teljesség hiánya nélkül ezekre az ajándékötletekre számíthatsz:
🎨 Autistic Art 〜 autizmussal élők rajzaival és festményeivel díszített tárgyak
🍼 24Bottles 〜 kulacsok minden méretben
💡 Cső neon 〜 budapesti neonmentő printek
🖼 Győrbíró Csenge 〜 flower art képek
⚪️ NeonGrey 〜 notesz tokok
📚 Nuuna 〜 illusztrációs noteszek, bullet journal
🔨 Nuut studio 〜 fából készült lakberendezési tárgyak
📖 ISBN+ 〜 kortárs művészeti könyvek
👓 IZIPIZI 〜 olvasó-, monitor- és napszemüvegek
🧩 Kirakós 〜 művészeti puzzle különlegességek
🦕 Klement Csaba 〜 kerámia figurák
📚 Leuchtturm1917 〜 motivációs noteszek
🌿 RebasNursery 〜 makramé, növényes printek, tote
🌱 RisoPlant 〜 floráriumok és rizográfiák
🎴School of Life a Neilacare-től 〜 beszélgetős kártyák, könyvek
🎨 Unfinished 〜 kortárs művészeti színező
🧷 Merch 〜 Külkörút sapi, Tangó Projekt póló, BUVÁTI pin
☕️ Kommunity 〜 szemes kávé (250 gr), kétszemélyes brunch utalvány, kávékupon (10 adag), co-working jegyek

A Facebook-eseményben tematikus, különböző ajándékötleteket is találsz!

Írj üzenetet a Facebook-oldalunkra, és foglald, ami tetszik! Emellett várunk szeretettel személyesen is: amíg készül a kávéd, szívesen beszélgetünk veled a termékekről.🎁


FÖF: Degusztáció⏐kiállítás és jótékonysági aukció

Az evés, sokkal intimebb esemény, mint ahogy gondolnánk, hiszen egyszerűen fogalmazva egy élőlény a testébe kebelez egy másikat. A bekebelező saját anyagába fogadja a táplálékul szolgáló lény struktúrájának számára felhasználható részét, a maradékot pedig kilöki. Ennek a befogadásnak az előkészítése a kóstolás. E folyamat által bizonyosságot nyerünk az elfogyaszthatóságról akkor is, ha az áldozatok olyan abszurdnak tűnő transzformációkon esnek át, amelyek után már alig ismerjük fel az eredeti élőlényt.

A kóstolgatás nem csak a táplálkozásban van ott: emberi kapcsolatokban, családi eseményeken, a közlekedésben, országok közötti folyamatokban is feltűnik. A Friss Összművészeti Formáció nyolc alkotója ezeket a szituációkat, élményeket igyekszik életre kelteni, degusztációs menüjük a Kommunity Art Kornerében tűnik fel december 7-én.

Megnyitó: 2023. 12. 07. - 18:30

A megnyitóval párhuzamosan egy online jótékonysági árverést is indítunk, mely során a kiállított műtárgyakra lehet licitálni. Minden megvásárolt műtárgy árának 60%-a a Magyar Élelmiszerbank Kft. részére kerül átutalásra, amivel a szervezet nélkülözők étkeztetését segíti. Az árverés további részleteiről a Facebook-eseménynél tájékozódhatsz!

Kiállító művészek:
E. Zsemberi-Szígyártó Miklós
Hertelendi Amanda
Husztik-Németh Zsuzsanna
Kapui Ferenc
Márián Gábor
Sz. Eszteró Anett
Vad Bence
Várnay Zsuzsanna

Facebook-esemény


Decemberi programok a Kommunityben

A december különösen izgalmasnak ígérkezik a Kommunityben. Ahogy szépen lassan mindenki a közelgő ünnepekre hangolódik, úgy töltjük meg mi is melegséggel és ötletekkel a közösségi teret - december 23-ig minden nap nyitva leszünk, a vasárnapokon is.❄️

December 1-jén már kezdheted is a karácsonyi-ajándékvadászatot szeretteidnek, vagy akár magadnak a Maacraft adventi pop-up vásárán, ami három napon keresztül, december 3-ig lesz majd elérhető.
A Maacraft csapata nem csak a termékeit hozza el, de izgalmas workshopokkal is készül - mézeskalácsot süthetsz és madáretetőt barkácsolhatsz -, melyekről itt és a Facebook-eseményben tájékozódhatsz bővebben!
Maacraft adventi pop-up vásár // 12.01. - 12.03.

December 4-én, hétfőn záró tárlatvezetésre invitálunk Vidra Réka Urban Fauna című kiállításának utolsó előtti napján. Az eseményen maga a művész mesél alkotásainak születéséről és a punching technikáról, amellyel életre kelti a vízióját. Dr. Ronkayné Tóth Mária kutató biológus (Magyar Természettudományi Múzeum, Magyar Biodiverzitás Társaság) pedig segít majd társadalmi-tudományos kontextusba helyezni ezt a témát. A finisszázs során interaktív módon, az alkotásokhoz közel kerülve tapasztalhatod meg, milyen veszélyes a városi élet az őzek, vaddisznók, sünök és társaik számára.
Vidra Réka finisszázs // 2023. 12. 04., 18:30-19:30
Facebook-esemény

Az ezt követő hétvégén (december 9., szombat) egy meghitt, meditatív alkotói élményre invitálunk. Adrienn, az Arbonika decor alkotójának vezetésével egy családias, téli ajtódekoráció vagy koszorú készítő workshopon vehetsz részt nálunk. Tobozzal, gyümölcsökkel, szárított virágokkal és más termésekkel dolgozhatsz, egy finom brunch-csal egybekötve, melyet a részvétel díja tartalmaz.
Időpont: 2023. 12. 09., 10:00-13:00
Létszám: minimum 4, maximum 10 fő
Workshop ára: br. 19 900 Ft /fő
A részvétel regisztrációhoz kötött, amit ezen a linken tehetsz meg.

A last-minute karácsonyi ajándékoknak kedvez a december 16. és 17. közötti Repertory Pop-up vásár, a már bezárt, de méltán ismert Repertory concept store közreműködésével.
Instagram-oldaluk szuper betekintést nyújt arról, hogy mire számíthatsz.
Facebook-esemény hamarosan!


Punching workshop Vidra Rékával

Vidra Réka Urban Fauna című kiállításán, az Art Kornerben pihepuha vadállatokat láthattok egészen december 5-ig. A képzőművész november 25-én egy workshoppal is készül, ahol egy kifejezetten erre az alkalomra kidolgozott új minta alapján egy kb. 16 cm átmérőjű “mini-falikárpitot” fogunk létrehozni punching / punch needle technikával, Réka vezetésével.

Hamisítatlan őszi hangulat, közös alkotás és egy új technika megismerése - erre mind-mind számíthatsz a szombati eseményen. A mintát, amit a mini-falikárpit formájában elkészítünk, a kiállításban is megjelenő nyestcsaládhoz hasonlóan a városi nyestek inspirálták.

A workshop során csak secondhand fonalakkal fogunk dolgozni.

A részvételhez nincs szükség semmilyen előképzettségre.
A workshop időtartama 4 óra (10-14-ig).
Maximális létszám: 8 fő
A workshop minimum 4 fő részvételével indul.
Részvételi díj: 8.000 Ft/fő (diák, nyugdíjas ár) - 10.000 Ft (normál ár), mely tartalmazza az eszközöket, a mentorálást és egy finom reggelit a kávézóban.

Ezen a linken regisztrálhatsz is!
Workshop Facebook-esemény

Az Urban Fauna kiállításról itt olvashatsz bővebben.
Kiállítási időszak: november 9. - december 5.


Zsugapest - Analóg közösségi nap

Budapest 150. születésnapja alkalmából rendezzük meg a Zsugapest analóg közösségi napot, melynek fókuszában a kártyajátékok állnak. Célunk, hogy a környékbeli idősek - akik régen talán abba a Mézes Mackóba jártak, aminek helyén most a Kommunity áll - és a mai gyerekek kapcsolódhassanak egymással, és megosszák egymással a közös játék élményét.

A Mézes Mackó cukrászda népszerűsége a '60-as évek végén hágott tetőfokára. Ekkor zajlottak itt, a Népszínház utca 28. alatt azok a legendás kártyapartik, amelyeket egy novemberi vasárnapon újra megidézünk. A középpontban a magyar kártyával játszható játékok állnak.

A régi kártyapartik komplett családi programként élednek újra a Kommunityben.
A közösségi nap során retró süteményeket és a kifejezetten Budapest 150. születésnapjára megálmodott Natalis tortát lehet kipróbálni, de konyak és kávékóstolóval is készülünk. Emellett egy különleges '60-as évek vs. 2023 DJ-párbajt hallgathattok meg, de még kártyajóslásra és más izgalmas programokra is bejelentkezhettek!

Részletes program:
10:00-11:00 Bevezetés a kártyajátékok világába, MC-k bemutatkozása
11:00-13:00 Kártyajáték oktatás, próbapartik (magyar kártyával játszható játékok)
2 idős és 2 fiatal játékost ültetünk egy asztalhoz
13:00-16:30 Körmeccsek és verseny
17:00 Eredményhirdetés, díjátadó, emléklapok kiosztása
Mindeközben:
13:00-19:00 1969 vs 2023 bakelit DJ szettek
(fellépők hamarosan)
16:00-tól a lemezjátszónál: Galactic Jackson
10:00-19:00 Kávézó, bárpult helyszín
Retró süteménykóstoló
11:00-12:00 Kávékóstoló és workshop pörkölőmesterrel
17:00-18:00 Konyak-kóstoló ceremónia-mesterrel
11:00-17:00 Könyvtársarok helyszín
Filmvetítés – Bisztró és kávé kultúra témájú válogatás
11:00-19:00 Emelet helyszín
11:00-16:00 Analóg fotósarok és workshop
16:00-19:00 Kártyajóslás

A program lebonyolításában közreműködnek a Magyar Snapszer Szövetség játékmesterei is.

Facebook-esemény


Urban Fauna - Vidra Réka kiállítása

Idén először hirdettük meg az Art Open pályázatot, melynek nyertese Vidra Réka lett.

Neki köszönhetően november 9-én városi vadak költöztek a Kastner Kommunitybe. Szarvas, vaddisznó, nyest, róka, sün… napjainkban rendszeresen találkozhatunk velük az utcán, a kertünkben, vagy éppen az udvarunkban. Az urbanizáció következtében természetes élőhelyükről egyre inkább kiszoruló, élelem után kutakodó vadakkal gyakorlatilag városi lakótársakká váltunk az elmúlt évtizedekben.

A kiállítás a városi vadak jelenségét járja körül kritikai szemlélettel és egyben érzékenyítő célzattal. Vidra Réka szokatlan, nagyon okos anyagválasztással és technikával hozza közelebb hozzánk, városlakó emberekhez a témát. A művész által megjelenített állatok enteriőrökből ismerős, melegséget adó, kézi tűzőtt (hand tufted) puha szőnyegek formájában veszik körül a látogatót. Ezzel a városlakóvá váló vadállatok nyomasztó, többrétű problémáját egy olyan befogadó és megnyugtató környezetben mutatja be, amelyben lehetőség nyílik a valódi megértésre, reflexióra és akár megoldások keresésére is.

A kiállítást Dr. Ronkayné Tóth Mária biológus nyitotta meg, az eseményen zenélt Kriska Bálint (AGAVOID).

Kurátor: Tánczos Korinna

Kiállítási időszak: 2023. 11. 09. - 2023. 12. 05.

Vidra Réka 2016-ban szerezte mesterdiplomáját képgrafika szakirányon, majd képzőművész-tanár szakon a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Számos elnyert ösztöndíj és csoportos megjelenése mellett egyik legfontosabb egyéni kiállítása a Képzelt barátok itatója volt a Nyolcésfél kiállítóterében, 2022-ben. Ez a kiállítás jegyzi Vidra Réka animal studies témakörben folytatott művészi gyakorlatának kezdetét, és egyúttal szorosan kapcsolódik az Art Kornerben bemutatott tárlathoz.

Facebook-esemény


Ezen a pénteken leszünk ❷ évesek!


Nagy örömmel tudatjuk, hogy ezen a héten, október 20-án (pénteken) ünnepli 2. születésnapját a Kastner Kommunity!🎉
Ez a csodás időszak nélkületek nem lett volna teljes, ezért az ünneplésbe Titeket is szeretnénk bevonni. Mutatjuk is, hogy hogyan!

A szokásos mosolygós arcok, és a hamisítatlan Kommunity-hangulat mellett egész nap ingyenes kókuszgolyó-kóstolóval és kávékuponokkal várunk. Fogjátok a családot, barátokat és csatlakozzatok hozzánk az ünneplésben!

A nap során két időpontban Quiz Show-n is részt vehettek.
10 órakor co-workereink mérhetik össze a tudásukat a kávézóval és co-working szolgáltatásunkkal kapcsolatos kérdésekben, míg 13:00 órakor kifejezetten kávéimádó törzsvendégeinket várjuk egy hasonló megmérettetésre. A legügyesebbek és leggyorsabbak természetesen izgalmas nyereményekhez is juthatnak!
10:00 Quiz show értékes nyereményekért (HU-EN) cowerekeinknek
1. helyezett - 5 alkalmas coworking bérlet
2. helyezett - Kétszemélyes brunch utalvány
3. helyezett - próbajegy

13:00 Quiz show értékes nyereményekért (HU-EN) kávéimádóknak
1. helyezett - 10 alkalmas kávékupon és Olovka x Kommunity pin
2. helyezett - Kétszemélyes brunch utalvány
3. helyezett - 1 csomag Kommunity blend kávé

Sokatok kedvence a Kommunity blend, amelyet Bikki Tamás, a Brostery pörkölőmestere álmodott meg. A jeles nap alkalmából Tamás eljön hozzánk, és személyesen tart kávékóstolót. Érzékeitek élesítése közben többet is megtudhattok kávénk hátteréről, vagy éppen arról, hogy hogyan hozhatjátok ki a maximumot abból a kávéból, amit otthon készítetek.
Az esemény 15:00-kor kezdődik, és habár ingyenes, a férőhelyek száma limitált! Regisztrálni ezen a linken lehet.

Mi nagyon izgatottak vagyunk, hogy megoszthatjuk veletek ezt a pillanatot - nézzetek be hozzánk és ünnepeljetek velünk! ♡

Facebook-esemény


Budapest Design Week a Kastner Kommunityben

A húszéves Budapest Design Week alatt idén is sok izgalmas szakmai programmal, eseménnyel készülünk.

Október 10-én, kedden nyílik meg a FontFront tipográfiai kiállítása az Art Kornerben. A kiállítás a magyar tervezőgrafika és tipográfia egyik ikonikus programját idézi meg, a 2012-től 2014-ig tartó FontFront alkotói szerveződést. A Halasi Zoltán (grafikus, a MATT elnökségi tagja) által szervezett verseny az ABC-n végighaladva egy-egy betű vagy tipográfiai karakter tervezésének digitális párbajaiból állt a MATT FontFront közösség csoportjában.
Idén újrajátszuk a versenyt. A több mint egy hónapos pályázat során neves szakmai zsűri választja ki a 26 kiállításra kerülő páros csatát, amit az Art Kornerben lehet majd megtekinteni. A kiállított párbajok győzteseire a helyszínen és online lehet szavazni.
Megnyitó: október 10. 19:00
Az eseményt megnyitja: Gerhes Gábor, képzőművész.
Facebook-esemény

Október 11-én, szerdán kerekasztal beszélgetésnek ad otthon a Kommunity, aminek során a magyar grafika múltját, jelenét és jövőjét taglalja a FontFront pályázat zsűrije és résztvevői. A panelbeszélgetésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ezen a linken tehetsz meg.
Facebook-esemény

A hét következő állomása az október 12-i, csütörtökön zajló Tipográfia workshop, melynek során a résztvevők a karaktertervezésben mélyülhetnek el, analog módszerekkel. A részvételi díj fejenként 8.500 Ft, és tartalmazza a
felhasznált alapanyagokat, eszközöket, kreatív papírt, valamint 1-1 helyszíni frissítő italt.
Facebook-esemény

Pénteken, október 13-án rendhagyó nyílt napot szervezünk. Coworking szolgáltatásunkat live DJ-settel a háttérben próbálhatod ki, és közben lehetőséged nyílik arra, hogy más kreatívokkal ismerkedj, vagy csak inspirálódj. Szeretettel várunk régi és új vendégeket is, hogy egy finom újhullámos kávé mellett merüljenek el a Kommunity hangulatában!
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Facebook-esemény

A BDW nálunk a szombati (október 14.) Neonsétával zárul, a CSŐ Budapest Neonmentők jóvoltából. A túra Patkós Luca vezetésével a kávézóból indul - a bő kétórás program alatt a Rákóczi út és környékének neon tábláit és betűit fedezheted fel.
A Neonséta ingyenes, de regisztráció szükséges hozzá.
Facebook-esemény

A programok a Budapest Design Week hivatalos eseményeiként valósulnak meg.


1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 8.

Nyitva tartás: H-P 8.00-18.00, Szo: 9.00-16.00, Vas: 10:00-16:00

kommunity@kastner.hu

A nyitvatartási idő rendezvények miatt alkalmanként módosulhat, mely a google-ban naprakészen nyomonkövethető.  A weboldalon feltüntetett árak az ÁFÁ-t tartalmazzák. Az e-mailen és az egyéb csatornákon érkező megkeresésekre munkatársaink hétköznap 9:00-17:00 óra között válaszolnak.

Privacy Preference Center

Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.